FÉRFI ÖNISMERET

Mit jelent az apai jelenlét a hétköznapokban? Miért nem a programok száma számít, és hogyan kapcsolódik ehhez az énidő, a minőségi idő és a munka-magánélet egyensúly?

Nemrég az egyik fiam valami fontosat mesélt. Legalábbis neki biztosan fontos volt, mert olyan lelkesedéssel magyarázott, ahogy csak a gyerekek tudnak, amikor valami igazán foglalkoztatja őket. Közben én is ott ültem mellette, bólogattam, néha visszakérdeztem, kívülről nézve valószínűleg teljesen normális beszélgetésnek tűnt az egész. Mégis volt vele egy probléma. Pontosan tudtam, hogy a figyelmemnek legfeljebb a fele van jelen. A másik fele valahol teljesen máshol járt. Egy k

Érdemben semmi se változott, mégis minden turbulens. Sokadik napja várjuk a jelet. Nincs veszély, csak bizonytalanság. Várakozunk. Várjuk a híreket, reménykedünk, hogy az egyik nap felkelünk és úgy, mint tavaly júniusban, az első támadáskor, azt olvassuk, hogy vége van, éjszaka mindenki megegyezett, túl vagyunk rajta. Megkérdeztem a ChatGPT-t a minap, hogy milyen példák vannak a világtörténelemben azzal kapcsolatosan, hogy annak ellenére, hogy egy háború 2 hétnél tovább tarto

Most, hogy eljöttünk, és picit messzebbről nézzük az eseményeket, egy furcsa érzés kerített hatalmába. El kezdett hiányozni valami. Azt hiszem, hogy valamiféle elvonási tüneteim vannak a szorongással kapcsolatban. Egy légüres érzés maradt meg bennem, az agyam nem tud mit kezdeni, hogy most nem kell agyalni már annyit. Egyelőre nincs mi kitöltse az űrt, mert nem jöttek helyette új impulzusok. Ezért is írok. Meg szorítok, hogy vége legyen. Elég jó hírek kezdtek érkezni, de nagy

Éjszaka megint nagy robbanások rázták meg az ablakokat, felriasztva mindenkit nyugodt álmaiból. Két rakétát szedtek le a város felett. Már a "rakéta" szó se megfelelő teljesen, mert most tanultam meg, hogy eddig lőttek ki ránk 3 cruise missile-t, 101 ballistic missile-t, amiből 98 sikeresen lekaptak, vagyis "intercepted. Hiába, mindig tanul az ember valamit. Ma nagyon szorongva indult a reggel. Trump bemondta, hogy az amerikaiak hagyják el a térsé get, és az egész reggelünkne

Győzelem. Teljesítménykényszer. Kontroll vs részvétel. Öröm. Játék. Sok férfit látok magam körül, akik nem tudnak önfeledten játszani. Csak a nyerés motiválja őket. Mindent versenynek élnek meg. Önmagában nem baj, ha az ember szeret nyerni. A gond ott kezdődik, amikor már nem tud csak úgy benne lenni valamiben. Amikor mindig tét van. Mindig meccs van. Én próbálok tanulni ezektől az emberektől. Ritkán motivál az, hogy legyőzzem a másikat. Egy kicsit csodálom őket. Sokat sajnál

Nagyon sok gondolat van most fejemben, nem tudom, hogy ez a poszt még hova fut ki, de sok megélést, gondolatot szeretnék megosztani. Szóval. Ismeritek sokan a helyzetemet. Katarban élünk már 2.5 éve, és látjátok a hírekben, hogy éppen mi zajlik a fejünk felett. Rakétákat lő ki Irán random időközönként a környező országokra, pontosabban a környező országokban lévő amerikai bázisokra, egyes hírek szerint USA-hoz köthető célpontokra. Eddig kb. 99%-os a felénk repülő drónok és ra

(avagy hogyan próbáljuk visszaszerezni a kontrollt) Amikor bizonytalanság jelenik meg az életünkben, legyen az munkahelyi krízis, családi helyzet vagy akár egy mostanihoz hasonló geopolitikai esemény, az idegrendszerünk azonnal reagál. A pszichológia ezt megküzdési stratégiáknak hívja. Mindannyian használjuk őket. Nagyon izgalmas megfigyelni a viselkedési mintákat férfiaknál és nőknél is, mert egyébként szerintem nincs igazán különbség a nemek között. A Kontrolláló Ő az, aki

„Egyedül megküzdeni…” Ma egy izgalmas coaching üléssel kezdtem a napot. Egy férfi ügyfelem száját hagyta el ez a gondolat egy téma ecsetelése közben, és automatikusan fel is jegyzeteltem papírra a mondatot, hogy az aktuális téma lezárása után visszatérhessek vele rá. Megütötte ugyanis a fülemet: „egyedül fogok megküzdeni.” Ha jól emlékszem, ezt arra a kérdésre válaszolta reflexből, hogy ki fogja őt támogatni a pár perccel korábban kigondolt terve megvalósításában. Amikor viss

Fura kérdés így elsőre, tudom. Hétfő van, és akartam valami hétindító gondolatot írni. Az első dilemmám egyből az volt, hogy múlt időben kérdezzem, vagy inkább előremutatóan. Mit fogsz nyerni azzal, hogy (valamit el)vesztesz? Ha jövőidőben írom, akkor azt feltételezem, hogy el fogsz hamarosan veszíteni valamit, ha a múltban, akkor nem biztos, hogy ez egy ilyen "hétfő pozitív". De mi az, amit elveszíthetünk, miért negatív ez? A legtöbb férfi fejében a veszteség nem valami, ami

A férfi nem a teremtés koronája. Az, aki a teremtéssel koronáz. Mostanában keresem azokat a helyzeteket, ahol létre tudok hozni valamit. Nem nagy dolgokat. Rendet egy szobában. Egy ételt, amit megeszünk. Egy újonnan füvesített részt a kertben. Egy sütit, amit együtt készítünk el. Valamit, ami előtte nem volt. Sokszor ez láthatatlan munka. Nem kerül ki sehova. Nincs mögötte cím vagy pozíció. Mégis ott van benne a gondoskodás. És valahogy ott van benne az apai jelenlét is. Nem

Tegnap egy beszélgetést kezdeményeztem a fiammal. 😊 "Kezdeményeztem" - milyen furán hangzik, de hát mindjárt 14 éves lesz. Egyre kevesebbet tudunk kommunikálni, pedig igyekszem... 😊 – Mi újság? – Semmi. – Az nem sok. – Apa, egész nap együtt voltunk, nincs mit mesélnem. – Oké. Ha nem valamit mesélsz el, attól még beszélgethetünk. – Nincs semmi. Ezután próbáltam másképp megfogalmazni. Mondtam neki, hogy nem beszámolót várok. Beszélgetni szeretnék. Arról, ami a fejében van. G

Az előző posztom ebben a témában nagyot ment. Nagyon sok visszajelzést kaptam pár nap alatt, ami bizonyítja, hogy az új apa szerep, a gondoskodó férfiasság egy érzékeny téma. Főleg, ha szerető kapcsolatban vagyunk és/vagy gyermekeink vannak, és szeretnénk csapatként együtt jól és boldogan működni. Sőt, igazán akkor észlelhető ennek megélése, amikor párunk, feleségünk szintén szeretne a karrierjében érvényesülni, dolgozni szeretne, önmegvalósítani… anyaként. Az előző írásom el

Ahogy az előző írásomban jeleztem, rávilágítok arra, hogy a közvélemény szemében milyen tulajdonságokat hordoz a férfiasnak tartott férfi, amihez megint szakdolgozatom egyik fejezetét idézem. A "férfias" szó jelentése folyamatosan átalakulóban van. Komoly kapcsolat van egy-egy társadalom nyitottsága és a szó mögötti szubjektív megítélések között. Lewis Howes a Férfiasság Álarcai című könyvében így jellemzi a hagyományos meghatározását az IGAZI férfinak: „- mindenben sikeres,

Két héttel az új világba érkezésem után azon gondolkoztam ebben a nyugat-ázsiai közegben, ebben az új, pénzt nem kereső szerepemben, hogy mitől mondható sikeresnek egy férfi, és mikor egy nő? Oké vagyok-e így, elfogadom-e ezt az állapotot és szerepet a társadalmi elvárások és megítélések kereszttüzében? Azzal a felütéssel válaszolok kezdésnek, hogy azt állítom, hogy ahhoz, hogy a nők ne csak a gyereknevelésben legyenek sikeresek és csak abban teljesüljenek ki, a férfiaknak mé

Az utóbbi hetekben sok kérdést és biztatást kaptam, hogy folytassam történetemet a FB-on a Katarba költözésünkkel kapcsolatban. A legtöbb kérdés azzal kapcsolatban jött, hogy állunk a teendőkkel, készen leszünk-e mindennel időre, mekkora az a lista, és mennyi dolgunk van. Ezt a témát akartam valahogy összekötni az előző posztjaimban bemutatott férfias támogatással vagy támogató férfiassággal. Egy dolgot szeretnék hangsúlyozni: CSAPATMUNKA , a feladatok újraelosztása nem klass

Sokszor ismerem fel ezt a gondolatot, de még magamat is rendszeresen emlékeztetnem kell, hogy a fejlődés megítélése saját szemünkben nagyon relatív és gyakran lekicsinyítő. Jobban szeretjük látni, mi hiányzik még, mint megállni és szemügyre venni, mennyit haladtunk már. A haladás mértékét érdemes inkább egy múltban található kiindulóponthoz képest értékelni, mint egy elképzelt, ideális jövőbeli célhoz képest mérni. Többek között emiatt nem is szeretek konkrét célokkal dolgozn

Körülbelül egy-másfél hónap múlva a családommal Katarba költözünk, hogy ott egy új életet kezdjünk. Feleségem egy kihagyhatatlan lehetőséget kapott, a gyerekek nemzetközi iskolába járhatnak, én pedig coachként fogom bontogatni szárnyaimat elhagyva a nemzetközi menedzser karrierpályát és mindent, ami ezzel jár. Amikor ismerősöknek, barátoknak erről mesélünk, szinte mindig ugyanolyan kérdéseket kapunk elsőre, sokszor mély döbbenet vagy nagy rácsodálkozás kíséretében, amelyek az

Kísértett, hogy ne csak kísérjek” – ez lett az írásom címe, amellyel az ICF Hungary „Az év coacha – Rising Star 2025” pályázatán indultam. Egy személyes történet a férfiak önismeretéről, a határok megtartásáról és a coaching legnagyobb dilemmájáról: hogyan maradjunk kísérők akkor is, amikor megkísért a tanácsadás.

Emlékeztek még ezekre a sztárokra, főhősökre, példaképekre? Rambo: sok izom, kevés érzelem, legyőzhetetlen harci tudás, hazafias gondolkodás, dominancia. Amerikai nindzsa 1,2,3,4,5... Michael Dudikoff. sose felejtem el a nevét, meg azt se, hogy farsangon nindzsa (vagy ninja :)) akartam lenni a filmjeinek köszönhetően. És a klasszikus "ZS" kategóriás filmek a Vico forgalmazásában? Fejből tudok néhány nevet: Don "the Dragon" Wilson, Robert Z'Dar, Steve James, Charles Bronson.