Mikor volt utoljára egy órád csak magadra? | Az énidő szerepe a családos férfiak életében

Nemrég azon kaptam magam, hogy már percek óta a füvet nézem.

Az új füvet.

Azt, amit néhány hete vetettem el.

A családban valószínűleg senki nem érti, miért lehet ezt ennyit nézni. Őszintén szólva néha én sem. Mégis ott állok, nézem, melyik részen indult meg jobban, hol maradt ki egy folt, mit csinált jól az eső, mit rontott el a hőség. Teremtek...

Közben észrevettem, hogy nem is a füvet nézem. Végre van időm gondolkodni.

Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttem egyedül a gyerekeimmel.

Aki volt már hasonló helyzetben, tudja, hogy a nap végére furcsa módon egyszerre lehet az ember fáradt és elégedett. Rengeteg apró dolog történik ilyenkor.

Bevásárlás, főzés, mosás, takarítás, programok szervezése, logisztika, házi feladat, beszélgetések, váratlan helyzetek.

A nap végére sokszor azt érzi az ember, hogy egész nap dolgozott, mégsem tudná pontosan megmondani, mi mindent csinált. A láthatatlan munka...

Egy vacsora az asztalon.

Kiürített mosogatógép.

Egy levágott fű.

Két gyerek, aki rendben van.

Sokáig azt hittem, hogy az énidő valami különleges dolog.

• Valami, amit előre be kell írni a naptárba.

• Valami, amiért meg kell küzdeni.

• Valami, ami mindig mások után következik.

Ahogy teltek az évek, egyre inkább azt vettem észre, hogy nem az idő hiányzik. Idő valahogy mindig van arra, ami fontos.

Arra, amiről úgy gondoljuk, hogy fontos.

Az énidő körül nálam inkább a fejemben volt a probléma.

Érdekes dolog ez. Ha egy apa elmegy a gyerekével focizni, azt mindenki természetesnek veszi. Ha túlórázik, azt is. Ha bevásárol, füvet nyír, megszereli a csöpögő csapot vagy elviszi az autót szervizbe, annak is megvan a helye a családi rendszerben.

Ha viszont azt mondja, hogy szeretne egy órát csak magának, akkor hirtelen megjelennek a kérdőjelek.

A saját fejében is.

Tényleg most van erre szükség?

Nem kellene inkább valami hasznosat csinálni?

Nem várhatna még egy kicsit?

Azt hiszem, úgy látom, sok férfi fejében él egy kép arról, hogy a jó apa, a jó férj vagy a jó vezető mindig rendelkezésre áll.

Aztán idővel feltűnt, hogy egyre könnyebben elfogy a türelem.

Nem látványosan.

Csak rövidebbek a válaszok.

Kevesebb figyelem.

Több feszültség.

Olyan dolgok, amelyeket kívülről talán észre sem vesz senki, mégis érezhetővé válnak egy családban.

Különösen a gyerekek számára.

Ami számomra sokat változtatott ezen, az nem egy nagy felismerés volt.

Inkább annak a belátása, hogy nekem is vannak igényeim. Nem csak szerepeim.

Az egyik legnehezebb feladat képviselni azt, hogy erre az időre szükségünk van.

Kimondani.

Megbeszélni.

Helyet csinálni neki.

Ugyanúgy, ahogy helyet csinálunk a munkának, a gyerekek programjainak vagy a hétvégi bevásárlásnak.

Erről ritkábban beszélünk.

Amikor mégis sikerül, annak általában mindenki érzi a hatását.

A család is.

A munkahely is.

Mi magunk is.

Talán ezért állok néha a kertben egy slaggal a kezemben, és nézem a füvet.

Nem azért, mert annyira érdekel a fű. Azért, mert az a néhány perc segít összeszedni a gondolataimat.

Lehet, hogy egy óra néha sokkal többet számít, mint gondolnánk.

Gondolkodj el rajta!

Feladat:

Vegyél elő egy üres lapot, és rajzolj rá egy téglalapot.

Oszd fel négy részre aszerint, hogy az elmúlt hónapban nagyjából mennyi időt, energiát és figyelmet fordítottál az alábbi területekre:

1.Munka

2.Család

3.Énidő

4.Kikapcsolódás

Nem a pontosság a lényeg.

Nézd meg az arányokat.

Melyik terület kapta a legnagyobb részt?

Melyik a legkisebbet?

Van olyan szelet, amelyik kisebb lett annál, mint amekkorát szeretnél?