Van egy jelenség, amiről Csíkszentmihályi Mihály gyakran beszélt, és amit szerintem szinte mindenki átélt már: Munka közben éljük át a legtöbb flow-pillanatot… …miközben a legtöbb ember mégis menekülne a munkájától. Ez az úgynevezett munka-paradoxon. És minél többet gondolkodom rajta, annál inkább látom, mennyire igaz. Nemrég Egyiptomban jártam, és levideóztam egy szövőnőt, aki kézzel készítette a szőnyeget. Csak álltam mellette pár percig, és néztem, ahogy dolgozik. Nem volt luxus iroda, nem volt „álompozíció”. Csak ő volt, a keze munkája, és a figyelem, amivel jelen volt. Volt ritmusa. Volt mélysége. Volt benne lélek. Egyszerű munka – mégis ott volt benne a flow. A teremtés öröme. Az, hogy amit csinál, annak van értelme. Nem azért fáradunk el a munkában, mert dolgoznunk kell. - Hanem mert sokszor nem érezzük, hogy számít, amit csinálunk. - Vagy nincs lehetőségünk arra, hogy megmutassuk, miben vagyunk igazán jók. Amikor van cél, visszajelzés, kihívás, és használhatjuk az erősségeinket, akkor a munka sokszor nem teher, hanem áramlás. Ahogy itt is... Coachként sokszor látom, hogy az emberek nem a munkától égnek ki, hanem attól, hogy elszakadnak a jelentésétől, ami még jellemzőbb a Z generáció képviselőire. Talán ezért hatott rám ennyire ez az egyiptomi jelenet. A szőnyegszövő valószínűleg nem olvasta Csíkszentmihályit. És mégis többet tud a munka öröméről, mint sok irodai dolgozó, köztük néha mi magunk is. Ebben jó, ebben tud fejlődni, kap visszajelzést, eredményes a munkája, áramlik... Mikor volt utoljára olyan élményed, hogy munka közben „eltűnt az idő”? Mi segített hozzá, hogy így megéld?