A flow és a munka paradoxona: miért égünk ki akkor is, amikor sikeresek vagyunk?

A munka paradoxona – és amit sokan félreértenek a flow-val kapcsolatban

Van egy jelenség, amiről Csíkszentmihályi Mihály gyakran beszélt, és amit szerintem szinte mindenki átélt már:

 Munka közben éljük át a legtöbb flow-pillanatot…

…miközben a legtöbb ember mégis menekülne a munkájától.

Ez az úgynevezett munka-paradoxon.

És minél többet gondolkodom rajta, annál inkább látom, mennyire igaz.

Nemrég Egyiptomban jártam, és levideóztam egy szövőnőt, aki kézzel készítette a szőnyeget.

Csak álltam mellette pár percig, és néztem, ahogy dolgozik.

Nem volt luxus iroda, nem volt „álompozíció”. Csak ő volt, a keze munkája, és a figyelem, amivel jelen volt. Volt ritmusa. Volt mélysége. Volt benne lélek.

Egyszerű munka – mégis ott volt benne a flow. A teremtés öröme. Az, hogy amit csinál, annak van értelme.

Nem azért fáradunk el a munkában, mert dolgoznunk kell.

- Hanem mert sokszor nem érezzük, hogy számít, amit csinálunk.

- Vagy nincs lehetőségünk arra, hogy megmutassuk, miben vagyunk igazán jók.

Amikor van cél, visszajelzés, kihívás, és használhatjuk az erősségeinket,

akkor a munka sokszor nem teher, hanem áramlás. Ahogy itt is...

Coachként sokszor látom, hogy

az emberek nem a munkától égnek ki, hanem attól, hogy elszakadnak a jelentésétől, ami még jellemzőbb a Z generáció képviselőire.

Talán ezért hatott rám ennyire ez az egyiptomi jelenet. A szőnyegszövő valószínűleg nem olvasta Csíkszentmihályit.

És mégis többet tud a munka öröméről, mint sok irodai dolgozó, köztük néha mi magunk is.

Ebben jó, ebben tud fejlődni, kap visszajelzést, eredményes a munkája, áramlik...

Mikor volt utoljára olyan élményed, hogy munka közben „eltűnt az idő”?

Mi segített hozzá, hogy így megéld?