top of page
MUNKA-MAGÁNÉLET EGYENSÚLY
A folyamatos teljesítménykényszer, a bizonytalanság és az állandó készenlét hosszú távon könnyen felboríthatja az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Ebben a kategóriában stresszről, túlterheltségről, határhúzásról, kikapcsolásról és fenntarthatóbb életvezetésről írok vezetői és emberi szemszögből.


Határhúzás: miért nehéz nemet mondani a munkahelyen és otthon?
Most, hogy elérhető távolságra került az év vége, ami sokaknak egy kis fény felbukkanása az alagút végén, felcsillant a remény, hogy majd a következő év más lesz, jobb lesz, sikeresebb vagy éppen nyugodtabb lesz. A külső kontrollosok ilyenkor többet fohászkodnak, babonából cselekednek, figyelnek azokra a jelekre, részletekre, amelyeknek köszönhetően majd jól vagy jobban alakulnak a dolgok. A belső kontrollosok pedig már azon gondolkodnak, hogy vehetnék a kezükbe sorsukat, hog
Fiáth Miklós
4 perc olvasás


Miért fontos az énidő vezetőként is?
Menedzserként sokszor időzavarban voltam. Nem a szó szoros értelmében, hanem úgy, hogy összekevertem a magamra szánt időt, a családra szánt időt, a munkahelyen eltöltött idővel. Ha nem is mindig térben, de fejben sokszor. Érdemes elkülöníteni ezeket. Kell, hogy időt szánjunk magunkra, mert az énidő, a töltő idő. Ha nincs, elveszik az energiánk, számos dolog értelme, ami károkat okoz, és kiégéshez vezethet. Az énidő nem önzőség!
Fiáth Miklós
1 perc olvasás


Karrierváltás 40 felett: hogyan találtam új egyensúlyt?
Egy éve már, hogy egyik napról a másikra minden a feje tetejére állt. Egy éve, hogy kiderült, országot váltunk, és ma egy éve, hogy felmondtam. Egyesek szerint "feladtam" a karrierem, egyesek szerint "karriert váltottam", "nyugdíjba mentem", "kiléptem". Volt, aki bátornak, volt, aki vakmerőnek tartott. Én úgy hívom ezt az állapotot, hogy "new balance", amiben ugyanúgy egyensúlyozok, mint az alkalmazotti, vezetői szerepemben, csak most a másik oldalra kell több súlyt pakolni.
Fiáth Miklós
1 perc olvasás


Miért nehéz sokaknak önmagukat választani?
"ÉLJ VÉGRE MAGADÉRT!" – Tamás Rita könyvének címe. Mégis, hiába olvastam el, hiába találtam rengeteg gondolatát hasznosnak és inspirálónak, egyszerűen nem tudtam felidézni a címét, amikor valakinek meséltem a könyvről. Kilökte az agyam. Mintha nem is létezne. Vakfolt. Ez elgondolkodtatott. Miért nem tudom visszaidézni? Talán mert még mindig nem elég természetes nekem? Mennyire képviselem magam? Mennyire engedem meg magamnak, hogy a saját álmaimra figyeljek? Hogy énidőt tartsa
Fiáth Miklós
1 perc olvasás


Miért felejtjük el olyan gyorsan azokat a jó érzéseket, amivel leküzdhetnénk a halogatást?
Manapság nagyon sok dolgot lehet rögzíteni. Hangot, zenét, vagy filmet, képeket, illatokat... De mi a helyzet az érzésekkel? Hogyan tudom úgy eltárolni, hogy máskor is elő tudjam venni, újra átélni, esetleg másoknak megmutatni? Tegnap futottam, újra. Nem sokat, 5.4km-t futógépen. Kb. 3 hete nem voltam már. Halogattam, előre elfáradtam, kifogásokat kerestem, és mindig találtam valamit, ami fontosabb. Elmentem, lefutottam és fantasztikus volt. Megújultam, feltöltődtem, energet
Fiáth Miklós
1 perc olvasás


Munka-magánélet egyensúly nyáron: hogyan kapcsoljunk ki valóban?
"Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek!" A nyári időszak szinte mindenki számára a pihenés és a kikapcsolódás ideje, de hogyan találhatunk egyensúlyt a karrierünk és a jól megérdemelt szabadság között? Az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy ne csak a munkahelyeden, hanem a magánéletben is sikeres legyél, miközben előnyben részesíted saját magad. 1. Tervezd meg előre! A szabadság előtti hetekben készíts részletes munkatervet. Jelöld ki a legfontosabb feladatokat, é
Fiáth Miklós
2 perc olvasás


Miért nehéz valóban kikapcsolni nyáron?
Nyár van. Mégis fázunk ettől. Elvileg pihennünk kellene. Gyakorlatilag csak próbáljuk kikapcsolni a zajt — miközben a fejünkben, a testünkben, a kapcsolatainkban minden egyszerre túl sok és túl kevés. A világ is most törékeny, zavaros, szorongató, kiszámíthatatlan, és nem akar megállni. Mondhatjuk is: BANI. (Brittle, Anxious, Nonlinear, Incomprehensible) És ebben kéne a szabink alatt jól lenni. Jelen lenni. Elengedni. Feltöltődni. Sokan epekedve várják a szabadságot — azt a p
Fiáth Miklós
1 perc olvasás
bottom of page