Amikor a félelem dönt: bizonytalanság kezelése, kontroll és családi felelősség

Éjszaka megint nagy robbanások rázták meg az ablakokat, felriasztva mindenkit nyugodt álmaiból. Két rakétát szedtek le a város felett. Már a "rakéta" szó se megfelelő teljesen, mert most tanultam meg, hogy eddig lőttek ki ránk 3 cruise missile-t, 101 ballistic missile-t, amiből 98 sikeresen lekaptak, vagyis "intercepted. Hiába, mindig tanul az ember valamit.

Ma nagyon szorongva indult a reggel. Trump bemondta, hogy az amerikaiak hagyják el a térsé

get, és az egész reggelünknek adott egy nyomasztó hangulatot a tudat, hogy lóg valami a levegőben, vihar előtti csend van. Mert csend van, ezt leszámítva nem történik semmi különös.

Amikor nem történik semmi, akkor az idegrendszered ki van hegyezve minden apró jelre, hangra. A házunk szerkezete alapján még most sem egyszerű megkülönböztetni az emeleti járkálások okozta dübögést egy távoli felrobbant rakéta zajától. Ez nagyon nyomasztó érzés.

- Lőnek megint?

- Áh, nem csak a gyerekek játszanak valamit...

- Figyelj, hallgasd! Szerintem ez megint egy távolban lekapott valami.

- Neeem, nincs most semmi! Nyugi!

Na, ehhez hasonló beszélgetésink vannak mostanában. Aztán, amikor jön, akkor nem kevered össze semmivel. A lökéshullám és a hang eltérő sebességét kezdtem már figyelgetni kínomban az első napokban A hang azt hiszem egy picit hamarabb jön, és a függőny később lebben, de ennek nem néztem utána, hogy tényleg így van-e.

A "jön vagy nem jön?" egy nehéz érzés. Olyan, mint a horror filmekben, amikor még nem látod, hogy ki a gyilkos, amíg csak elképzeled és várod. Sokkal nyomasztóbb, mint amikor már robban. Amikor megtörténik egyszerre van bennem jelen a hit, a bizakodás, a "stratégiai nyugalom", amit az idegrendszer állít be, lenyugtat és azt mondja: "áh, ez csak egy rakéta, amit megint leszedtek.

Komolyan mondom, hogy a várakozás, a hírek nézése félelmetesebb. Ha kikapcsolom a tévét, mindentől elvonakoztatok, akkor egy csendes, kellemes tavaszi napunk van... De tudod, hogy nem kapcsolhatsz ki, pattanásig feszülten próbálod kiolvasni a jeleket a rendszerből és kapaszkodni valamibe, ami megfogható. Elhinni valamit.

Morgen Housel: A pénz pszichológiája című könyvében mondta, hogy furcsán működünk, mert a negatív híreket gyorsabban magunkévá tesszük mint a pozitívakat. Könnyebben elhisszük. Ha riogatnak valamivel, könnyebben átmegy a szűrőinken, mint amikor valaki elmondja, hogy nincs azért akkora baj. Na, itt ez abszolút érvényesül. A félelem gyorsan repíti a híreket, és alakítja is azokat. Arról senki sem posztol, hogy nincs most baj, nyugi van. Nehéz megtalálni benne a kapaszkodót, hogy láss a jövőbe egy kicsit jobban.

Ami még nagyon nehéz, a fejedben folyamatosan felbukkanó dilemmák. Menjek, maradjak? Mit tegyek? Komolyan vegyem? Mutassam, hogy félek? Bizakodjak? Kimenjek az utcára, elmenjek boltba most?

És, amikor megérkezik hír, hogy na akkor amerikaiak haza, mindenki regisztráljon vízumot Szaudi szomszédunkhoz, akkor a benned rejlő vágy a jó és megalapozott döntéshez a következő lépésekkel kapcsolatban torokszorító nyomasztást okoz. Most tényleg menni kell? Tényleg meneküljünk? Családfő vagyok, számít a szavam, véleményem, sőt én képviselem az erőt, a felelős vagyok, gondoskodnom kell, támasz vagyok. Ezek a lépések:

• Megérzés: nincs, elhagyott, nem tudom már. Ez nem az, amikor a megérzésekre kell hallgatni.

• Ösztön: túlélés, biztonság

• Tények: az amerikaiknak azt mondták... T. azt mondta, hogy nagyobb csapások lesznek, 4 hétig is eltarthat.

• Bizakodás: de hát csend van, alig lőttek a napokban, nem vagyunk közvetlen veszélyben. Csak végetér egyszer már... Készülődjünk, hogy ha eljutunk ide, ne kelljen meglepődni.

• Tagadás: az egész fel van fújva, nem velem történik, én nem hiszek senkinek, nem értem azokat, akik nyugodtak.

• Veszteségfelmérés: legrosszabb - legjobb esetben...

• Érzelmi kötődés: tárgyak, háziállatok, barátok, státusz.

Azt hiszem, hogy ezen és így pörgünk mostanában.

Van az a mondás, hogy jobb félni, mint megijedni, hogy egy hiedelmet is behozzak a döntéselőkészítésbe. Nem jobb, de jó nem meglepődni és felkészülten várni.

Férfiasan bevallom!