Győzelemkényszer férfiként: amikor minden versennyé válik

Győzelem.

Teljesítménykényszer.

Kontroll

vs részvétel.

Öröm.

Játék.

Sok férfit látok magam körül, akik nem tudnak önfeledten játszani.

Csak a nyerés motiválja őket.

Mindent versenynek élnek meg.

Önmagában nem baj, ha az ember szeret nyerni.

A gond ott kezdődik, amikor már nem tud csak úgy benne lenni valamiben.

Amikor mindig tét van. Mindig meccs van.

Én próbálok tanulni ezektől az emberektől.

Ritkán motivál az, hogy legyőzzem a másikat.

Egy kicsit csodálom őket.

Sokat sajnálom is őket a kudarc feldolgozása miatt.

Gyakran elkerülöm azokat a helyzeteket, ahol látom, hogy „vérre megy”.

Nem megyek bele ilyen meccsekbe.

Pedig bennem is ott van az érzés, hogy de jó lenne győzni.

Csak el tudom engedni, ha nem sikerül.

És tudok őszintén gratulálni a másiknak.

Ismerek olyanokat, akiknek ez nem megy.

Mintha ezek nélkül nem lenne teljes az életük.

Keresi a helyzeteket, ahol nyerhet.

Korábban felnéztem rájuk és emiatt kevesebbnek éreztem magam. Azt hittem, hogy belőlem valami hiányzik, amitől nem vagyok elég jó, nem vagyok elég férfi. Aztán megtanultam nyerni is meg veszíteni is, megtanultam mindenből tanulni, megtanultam jól lenni és elfogadni. Ezzel nyertem. Volt hogy csak hosszú távon jött, de garantáltan. Te hogy vagy ezzel?