Segítséget kérni nem gyengeség: férfi önismeret és coaching

„Egyedül megküzdeni…”

Ma egy izgalmas coaching üléssel kezdtem a napot. Egy férfi ügyfelem száját hagyta el ez a gondolat egy téma ecsetelése közben, és automatikusan fel is jegyzeteltem papírra a mondatot, hogy az aktuális téma lezárása után visszatérhessek vele rá. Megütötte ugyanis a fülemet: „egyedül fogok megküzdeni.” Ha jól emlékszem, ezt arra a kérdésre válaszolta reflexből, hogy ki fogja őt támogatni a pár perccel korábban kigondolt terve megvalósításában. Amikor visszakérdeztem, válaszul azt ismételte, hogy neki ezt egyedül, segítség nélkül kell véghez vinnie. Megfigyeltem, hogy sok férfinál ez egy automatikus, reflexszerű gondolatként jelenik meg. Szinte már elvárásként. Egyedül kell helytállni.

Egyedül vagyok a megvalósításban. Ezt nekem egyedül kell véghez vinni. Ettől férfi a férfi? – kérdezem én. Az van belénk táplálva, hogy segítséget kérni gyengeség, sőt kevésbé férfias? „Majd én megoldom egyedül.” Ugye, hogy ismerős? Az autóiparban dolgoztam több mint 15 évig. Az autókhoz azonban nem igazán értek. Ezért sokszor dupla nyomást éreztem, amikor valamelyik autómat szervizbe kellett vinnem. Sokáig úgy gondoltam, hogy nekem nem szabad segítséget kérnem, mert ilyen szakmai múlttal ciki lenne, ha nem tudok magabiztosan fellépni, és nem mutatom ki, hogy fogalmam sincs, mit mond a szerelő. Emiatt sok rossz döntést hoztam meg egyedül, és szerintem nem egyszer át is vertek. „Egy férfi ugyanis nem kér segítséget.

Egyedül kell megküzdeni.” Sok munkám van abban, hogy ma már másképp tekintek a szerepemre és a helyzetemre, és merem megmutatni, felvállalni azt a fajta esendőségemet, hogy valamihez nem értek. Dupla nyomás, duplán nehéz. Nem csak felvállalni, bevallani és elfogadni nehéz, hanem segítséget kérni is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ezek a társadalmilag elvárt, sokszor mesterségesen fenntartott szerepelvárások belső, automatikus hangként suttognak a fülünkbe. Sokszor észrevétlenül teljesítjük őket parancsként, miközben csak a gombóc nő a torkunkban, jelezve a belső feszültséget. Segítséget kérni egyáltalán nem férfiatlan. Felvállalni a sebezhetőséget, merdezni kérdezni igenis bátorság – és teljesen emberi. Ügyfelemnek csak annyit jeleztem ma reggel, hogy ő azon kevés férfi egyike, aki az elakadásait coachingban dolgozza fel. Nem hogy nincs egyedül, hanem tudatosan kér segítséget. Nem hogy nincs egyedül, hanem mer segítséget kérni. Az is kiderült, hogy nem csak rám számíthat, hanem a családjára és a barátaira is. Kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, Ti kivel beszélitek meg azokat a dolgokat, amikkel egyedül nehéz megküzdeni?